Az EU-párti technokraták és értelmiségiek gyakran úgy tekintenek az évszázadok során kialakult európai hagyományokra és értékekre, hogy azok a 21. században egyrészt idejétmúltak, másrészt hogy több szempontból is problematikusak és hibásak – nyilatkozta az Origónak Frank Furedi Angliában élő szociológus. A szakember szerint a brexitkampányban minden kétséget kizáróan a nemzeti és népszuverenitás kérdése volt a középpontban, az állampolgárokban egyértelművé vált az igény arra, hogy befolyással legyenek a saját sorsukra.
Kik és miért hirdettek keresztes háborút a hagyomány ellen?
Nyugat-Európában a politikai és kulturális elit – különösen az Európai Unió vezetői – rémülettel tekintenek mindenre, ami a hagyományhoz kapcsolható értékekről szól. Ugyanakkor a hagyomány iránt érzett gyűlöletüket ritkán vállalják nyíltan. Például az az alapvetően hagyományellenes ethosz, amely átitatja az EU intézményeinek technokrata hozzáállását, politikai állásfoglalásaikban ritkán fogalmazódik meg nyíltan.
Épp ellenkezőleg, az EU gyakran szervez olyan fesztiválokat, ahol Európa kulturális örökségét ünneplik, a kontinens múltjából fakadó építészeti, művészeti és tudományos eredmények jelentőségét hangsúlyozzák. Egyértelműen támadják azonban a hagyományos értékrendhez köthető intézményeket: a nemzetet, a családi életet és a vallást. Ezért lehetséges az, hogy a kortárs kultúrában és a médiában a „hagyományos család” kifejezés gyakran válik gúny tárgyává.
Az EU-párti technokraták és értelmiségiek gyakran úgy tekintenek az évszázadok során kialakult európai hagyományokra és értékekre, hogy azok a 21. században egyrészt idejétmúltak, másrészt hogy több szempontból is problematikusak és hibásak. Az európai föderalizmus hívei szívesen tüntetik fel rossz fényben Európa kulturális örökségét és hagyományait. Úgy látják, hogy a múlt idegen és veszélyes terület, amelynek értékei és gyakorlata nem befolyásolhatja a kortárs közéletet.
Mi szól a hagyományos értékek mellett?
A hagyományos értékeket azért kell komolyan venni, mert ezek testesítik meg az emberiség örökségét. Sajnos egyre többen igyekeznek a múlt értékeit idejétmúlt előítéletként értelmezni. A hagyományos értékeket gyakran állítják szembe azokkal, amelyek a racionalitás és az érvelés alapjain alakultak ki. Ugyanakkor a hagyományos értékek a tapasztalatok évszázados esszenciájaként éppen a helyes érvelés és racionális vita alapjait teremtik meg. Természetesen vannak olyan hagyományok és értékek, amelyek kihalóban vannak. De éppen azért, mert egy közösség értékrendje folyamatosan alkalmazkodik az új feltételekhez, a hagyomány továbbra is kapocsként működik a múlt és a jelen között, és hatással van cselekedeteinkre.
Folyamatos odafigyelést igényel, hogy megteremtsük azt az egyensúlyi helyzetet, amelyben a múlt tapasztalataira támaszkodva alakítjuk ki érvelésünket a jelenben. Ahogy Hannah Arendt fogalmazott:
a hagyomány biztonságérzetet nyújt a jelenben, és „az emberi létezés mély dimenzióját nyitja meg”.
Végül pedig az, hogy gyermekeinket felvértezzük kultúrájuk hagyományaival és értékeivel, szocializálódásuk elengedhetetlen feltétele, ezáltal pedig a közösség fejlődésének, felvirágzásának előfeltétele.
Milyen lenne egy föderális Európa, egyáltalán szükséges-e ilyen?
A föderális Európa egy birodalom karikatúrája lenne. Miután fokozatosan megszűnne az elszámoltathatóság nemzeti szinten, Európa rövidesen egy szűk, technokratákból és politikai vezetőkből álló oligarchia befolyása alá kerülne. Nagyon is szükséges Európa egyesítése, de szigorúan a nemzeti és népszuverenitás tiszteletével és tekintetbevételével. Az Európai Unióban együttműködésre és gazdasági koordinációra van szükség, nem egy transznacionális birodalom létrehozására.
Hogyan lehetne harcolni a föderalista erők ellen?
A föderalizmus hívei tökéletesen jól tudják, hogy legitimáció híján vannak. Úgy próbálják kiegyensúlyozni gyenge politikai befolyásukat a nemzetek szintjén, hogy folyamatosan rendeleteket gyártanak, így igyekeznek erősíteni Brüsszel befolyását. A föderalizmust ellenzőknek éppen ezért a nemzeti szinteken kell felvenniük a harcot, érdemi vitákat lefolytatva kell a nemzeti szuverenitás elvének támogatást szerezni. A föderalizmus híján van a komoly normatív megalapozottságnak, ezért a leghatékonyabban az értékekre hivatkozva lehet vitatni a létjogosultságát.
Miért döntött ön szerint az EU elhagyása mellett Nagy-Britannia?
Akik a brexit mellett tették le voksukat, különböző motivációk miatt döntöttek úgy, hogy az Európai Unión kívül szeretnének élni. A legtöbben úgy érzeték, hogy eszük ágában sincs olyan döntések alapján élni az életüket, amelyek a jóváhagyásuk nélkül, Brüsszelben születnek. Sokan alapvetően antidemokratikusnak tartják az EU-t.
Mások a tömeges bevándorlás hosszú távú következményei miatt aggódtak. De a legfontosabb szempont a brexitkampányban minden kétséget kizáróan a nemzeti és népszuverenitás kérdése volt. Az állampolgárokban egyértelművé vált az igény arra, hogy befolyással legyenek a saját sorsukra.
Ön szerint miért ér egyre kevesebbet a tudás az oktatásban, és mit lehetne ez ellen tenni?
Egyértelmű és sajnálatos folyamat figyelhető meg az oktatásban, amely a tudás fontosságát jelentékteleníti. A legfontosabb ok, amiért az oktatás nem oktat, az az, hogy nehezen találják meg a válaszokat a létezés értelmére. Időről időre a tantervek szakértői arról tájékoztatnak, hogy annyira gyorsan változó világban élünk, hogy a múlt konvenciói és gyakorlata irrelevánssá, idejétmúlttá és elavulttá vált. Az oktatásban ma az a teljesen téves elképzelés, hogy a digitális társadalomban nevelkedőknek semmi szükségük nincsen a múlt szellemi örökségére, és az idősebbek tapasztalata nem megfelelő tudásforrás a gyerekek neveléséhez.
A „változás” fétise ugyancsak a tudás elértéktelenedéséhez vezet.
A kispolgári pedagógiai gondolkodás alapján mi szükség arra, hogy a tudást könyvekből szerezzük meg, ha a holnap világa teljesen különbözik majd a maitól?
A „változás” fetisizálása a szellemi elgyengülés olyan kórtünete, amelyben az igazság, a tudás és a jelentés fogalma súlyosan relativizálódik. Perverz módon, ha a változást olyan erőként értelmeztetik velünk, amely kísérti az emberiséget, az valójában azt eredményezi, hogy képtelenné válunk különbséget tenni a gyorsan eltűnő újdonság és a minőségi változás között.
Ezért segít olyan sokat a múlt tapasztalataiból táplálkozó tudás abban, hogy hatékonyan nézzünk szembe a jövővel. Amikor a változást tárgyiasítják, olyan látványossággá válik, amely eltereli a figyelmet azokról az alapigazságokról és értelmezési szempontoktól, amelyeket az emberiség történetének legnagyszerűbb pillanatainak köszönhetünk. Pedig ezek az igazságok úgy fogalmazódtak meg, hogy a legmélyebb és örökké aktuális kérdésekre kerestünk válaszokat, és minél gyorsabban változik a világ, annál fontosabb, hogy vissza tudjunk nyúlni kulturális és szellemi örökségünk igazságához.
Miért infantilizálódik a felsőoktatás?
A paternalista gyakorlat bevezetése és az egyetemi élet infantilizálódásának egyre szélesebb körben tapasztalható jelensége részben annak az eredménye, hogy a fiatalok sikeres szocializálása egyre komolyabb problémát jelent a társadalom számára.
Egy ideje egyre nyilvánvalóbb, hogy a szülőknek és az iskoláknak is komoly gondot okoz, hogy hatékonyan közvetítsék az értékek és a szabályok rendjét a fiatalok felé. Ennek egyik oka, hogy az idősebb generációk nem voltak magabiztosak a saját értékrendjük helyessége tekintetében.
Szélesebb értelmezésben a nyugati társadalmak eltávolodtak attól az értékrendtől, amely a múltban inspirálta őket, és nehezen találnak rá arra a meggyőző narratívára, amely a szocializációban a felnőttek segítségére lehetne.
Mivel bizonytalankodó és defenzív a szocializáció módszertanának kezelése, erős igény jelentkezett a gyermekek befolyásolásnak új metódusaira. Az értékrend eredményes átadásának sikertelensége alternatív kezelési módok megjelenéséhez vezetett. A viselkedésmenedzsment módszertana a szocializáció hiányának hatékony pótlására jött létre. A viselkedésmenedzsment szakértők által kidolgozott pszichológiai technikái nagymértékben hatottak a gyereknevelésre. Ebben a megközelítésben a szülők szerepe nem az, hogy értékeket közvetítsenek, hanem hogy igazolják gyermekük érzéseit, viselkedését és teljesítményét.
Annak ellenére, hogy a szülők változatlanul törekszenek arra, hogy hitüket és meggyőződésüket átadják a gyermeküknek, érzékelhető, hogy a viselkedésigazolás egyre inkább átveszi az értekre nevelés helyét. A gyerekek önbecsülésének és önbizalmának megerősítése a szülők és az iskolák számára is kiemelten fontos. A viselkedésigazolás gyakorlata együtt jár a gyereknevelésben a kockázatkerülő hozzáállással. Ennek a gyakorlatnak a következménye az, hogy a gyerekek egyre kisebb mértékben szerzik meg függetlenségüket, épp ellenkezőleg a fiatal generáció egyre inkább függővé válik a felnőtt társadalomtól.
Az önálló élet kialakítását tovább nehezíti, hogy a felnőtt társadalom egyre nehezebben fogalmazza meg, hogy mit is jelent valójában a felnőtté válás. Az egyetemek ahelyett, hogy lehetőséget teremtetnének arra, hogy a fiatalok a tanulás révén is egyre önállóbb egyéniségekké váljanak, olyan paternalista közeget teremtenek, amely csupán biológiailag érett gyerekként kezeli őket. Ennek hatására olyan egyetemi kultúra alakult ki, amely nem bátorítja a fiatalokat arra, hogy a felnőtté válás útjára lépjenek.
Kicsoda Frank Furedi?
Frank Furedi – eredetileg Füredi Ferenc, Budapesten született 1947. május 3-án – szociológus, közéleti kommentátor és szakértő. Korábban a Kenti Egyetem szociológiaprofesszora volt Canterburyben. Jól ismert több szociológiai témájú könyvéről az alábbi témákban: a félelem szociológiája, oktatás, a terápia kultúrája, szülőség. Az 1990-es években aktívan részt vett humanista mozgalmakban, melyek elsősorban a szólásszabadságért szálltak síkra. Az utóbbi években a kutatómunkája a kockázat és alacsony elvárások szociológiája felé tolódott el. Ebben a témában több könyvet is írt, Legutóbbi kiadványai, az On Tolerance: A Defence of Moral Independence (A Toleranciáról: A morális függetlenség védelme; Continuum 2011) és az Authority: A Sociological Introduction (Tekintély – Szociológiai bevezetés; Cambridge University Press) a tekintély/hatalom és a szabadság összefonódását vizsgálja. Kutatások szerint ő a legszélesebb körben idézett szociológus az angliai sajtóban.